Ipari cégüket eladják, vagy elbukják, elég sokan, 261

Ipari cégüket eladják, vagy elbukják, elég sokan vannak olyan helyzetben.
Az ipari termelő cégtulajdonosok számottevő aránya borotvaélen táncolva, bukdácsolva működik. Úgy dolgozik, hogy fel sem tudja fogni, nem is érti, hogy mekkora hibák és kockázatok között van. Még él, működik a cége, azonban már halad a nagyrészt teljes bukás felé.

Van az a helyzet, ahol a meggondolatlan fejlesztés alapjainak lerakásával a bukás alapjait rakják le. Ha a fejlesztést végigviszik, akkor a bukás is megtörténik.
Sokszor viszont a nem fejlesztés, a lassú avulás a cég leépülését jelenti.
Fontos a jó fejlesztési arányokat megtalálni és megvalósítani.

A gyakorlatban sokszor látjuk, hogy vannak bukásra ítélt cégek és cégvezetők. Sok cég kívülről még sikeresnek látszik. Azonban a piaci változásokhoz szükséges változtatások elmaradásával a cég a végzet felé halad.

Fontos lenne látniuk a pályán, ha már nagy fejlődéseket is felvállaltak. Azonban a tudásukhoz képest túl nagyra fejlesztették a cégüket és megmaradtak a nagyrészt egyszemélyes vezetésnél.

Sok konkrét leendő bukás előjeleit látjuk, de sokszor hiába beszélünk, mert rajtunk is spórolni akarnak, amit nem fogadhatunk el.

Sok esetben már elsősorban nem nekünk van szükségünk az újabb munka megbízásokra, hanem a cégtulajdonosnak lenne szüksége ránk, vagy másra. Azért, hogy megmaradjon, átalakulhasson a vagyona, pénzzé tudja tenni, amíg van mit eladni.
Vannak olyan nagy cégbukások, amik az emberi élet bukását is jelenthetik.
Mindig a tulajdonos dönt, de nem mindegy, hogy milyen javaslat, tanács alapján.

Minden cégvezető választhatja a jó megoldást, rajta múlik, még dönthet, ha van ideje.

Ennek az írásnak az első változata 2017.01. hónapban jelent meg az EladóCégek.hu oldalain.
.
Elsősorban eladó cégek, működő, vagyonnal rendelkező, termelő ipari cégek közvetítésével foglalkozunk. 1996-tól foglalkozunk ipari közvetítésekkel, fő honlapunk az IpariCégek.hu.
*Honlapunkon minden szöveges oldal saját készítésű.
Minden jog fenntartva! © Copyright Gál József, EladóCégek.hu.

.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás