Eladó cégek az iparban, akik eladhatók, 200116

Eladó cégek az iparban, akik eladhatók, de mégis csak egy részük kerül eladásra.
Az eladási szándék után sokan leállnak az eladásért cselekvés folyamatában. Nagyrészt tovább működtetik a céget, de elő sem készítik az eladhatóságra. Végül ezek nagy része majd idővel kikopik, elavul, leépül. Egy részüknek a vagyontárgyai darabokban, tételenként eladásra kerülnek, ami még a jobbik eset.

Mit lehet eladni?
Amire van kereslet, amiben van fantázia, aminek van jövője, ami még fejleszthető.

Mit, milyen céget vásárolhat meg szakmai érdeklődő?
Az átlátható, megfelelően jól működő cég megvásárlásra kerülhet, amelyiknek van jövője.
Meg vannak a jövőre vonatkozó adottságai, a fejleszthetőségi lehetőségei.

Mit kell, kellene tenni az eladásért?
Előkészíteni a céget az eladhatóságra.
Foglalkozni a termeléstől, a cégvezetéstől eltérő, más formában. Ami már más szakterület. Kivétel erősítheti a szabályt, de felkészületlen céget kevés eséllyel lehet jól eladni. Általában az eladás sem sikerül és sokszor az időben nem sikerült eladás a cég végének a kezdetét is jelenti.

Fontos a céget mielőbb felkészíteni az eladásra

Azért fontos, hogy az adott eladó cég valóban eladható állapotban, helyzetben legyen, mert az idő, a mikor is fontos.
Nemcsak az a fontos, hogy mit akarunk eladni, hanem az is fontos, hogy mikor.
Elsősorban akkor lehet eladni, amikor van tényleges vételi erővel, pénzügyi lehetőséggel rendelkező érdeklődő, akiből vevő lehet.
Akkor tudjuk eladni, ha a környezeti, iparági tényezők is megfelelőek.

Szolgáltatásaink oldalon tájékozódhat ezen eladó cégek honlapunkhoz kapcsolódó főbb tevékenységeinkről.
I. Eladó cégek, ipari cégek közvetítése és a
II. Eladási, vételi tanácsadás tevékenységeinkről.
III. Cégfejlesztés a cég jobb működéséért és akár eladhatóságáért.

Elsődleges szempontunk, alapelv, hogy mindegyik fél hosszú távon meg legyen elégedve.
Ügyfeleink azok, akik komolyan gondolják.
Rólunk további információk a Rólunk oldalon elérhetők.
.

Elsősorban eladó cégek, működő, vagyonnal rendelkező, termelő ipari cégek közvetítésével foglalkozunk. 1996-tól foglalkozunk ipari közvetítésekkel, fő honlapunk az IpariCégek.hu.
*Honlapunkon minden szöveges oldal saját készítésű.
Minden jog fenntartva! © Copyright Gál József, EladóCégek.hu.

Címke: , , ,