A cégeladás legnagyobb akadályai, 200412

A cégeladás legnagyobb akadálya elsősorban a tulajdonos. Sok esetben a cégtulajdonos, cégtulajdonosok a legnagyobb akadályai az ipari cég eladásának.

1.) A tulajdonos, mint eladást akadályozó főszereplő.

Sokszor, sokféleképpen akadályozza a tulajdonos a cég sikeres eladását.
Néhány ok, és a gyakorlatban elkövetett hiba:
– nem tudja elengedni a cégét, túlzottan kötődik hozzá,
– a céget már érzelmi és nem üzleti alapon vezette és ragaszkodik a céghez.
– A családi, rokoni kifizetőhelyként működő cég felépítése.
– A cég működtetéséhez jól értő tulajdonos azt gondolja, hogy a cégeladáshoz is ért. Ezért már a cégeladási szakember bevonásának feltételeit is egyoldalúan ellehetetleníti és ezért megfelelő szakembert sem talál.
– Kihagyja a valós eladási lehetőségeket, mert nem tud megegyezni a cégeladás feltételeiben sem.
– Spórolna a közvetítési megoldáson, ezért a cég megmarad.
– Hibás tanácsokra hallgat, ami azt jelenti, hogy önhibájukon kívül sok esetben a saját ügyvédje és könyvelője is keresztbe tesz az eladásnak. A gyakorlatban nem tesz semmit az eladás érdekében a cég eladhatóságának megteremtése érdekében.
Valamint további szinte végtelen az okok száma, amivel a tulajdonos akadályozza a cég eladását.

2.) A cégeladás akadálya a tulajdonos saját ügyvédje is lehet.

A tulajdonos utáni rangsorban előkelő helyet foglal el az ügyvéd, aki már sok megtörtént esetben elvágta a cég eladását. Az ügyvédi akadályozás főbb esetei:
– amikor az ügyvéd már a tanácsadói szerződés lehetőségét is akadályozza,
– a halogatás, amikor elfoglaltságára hivatkozva addig halogatja a semmittevést, hogy végül semmit sem tesz és az eladás lehetősége elszáll.

3.) A cégeladás akadálya a saját könyvelő is lehet.

Megtörtént esetek, amikor a könyvelési vezető hibás tanácsot ad a cég eladhatóságára. Valamikor elegendő az is az akadályozáshoz, hogy elhangzik egy álom ár. Ehhez sokszor a végtelenségit ragaszkodik a tulajdonos és az ilyenből nem lesz működő folyamatában történő cégeladás.

4.) A tulajdonos dönt, aminél fontos, hogy milyen javaslat, tanács alapján.

Minden tulajdonos döntése, hogy eladja, vagy nem adja el a működő cégét.

Általában szinte minden ipari cég életében eljön a váltás szükségessége.

Több esetben a jövő generációja, a tulajdonos gyerekei viszik tovább a céget, de ez elég ritka.
A családi utódlások számánál valószínűleg nagyságrendekkel több a cégbukás és az idősödés miatti leállás is
A legtöbbször a sikeres eladás vagy el nem adás és szétdarabolás határozza meg, hogy valóban siker vagy bukás történetét írta a cég.

Gyakorlati tapasztalatainkkal a cégből kiszállás folyamatának elkezdésétől a cég eladásáig közreműködünk.

Kapcsolat:

Gál József, EladóCégek.hu, IpariCégek.hu Tanácsadó Kft.
Tel.: 30/9542 958
Cégügyletekben e-mail: eladoipari@gmail.com

Szolgáltatásaink oldalon tájékozódhat ezen eladó cégek honlapunkhoz kapcsolódó főbb tevékenységeinkről.
I. Eladó cégek, ipari cégek közvetítése,
II. Eladási, vételi tanácsadás tevékenységeinkről,
III. Cégkeresés.
IV. Cégfejlesztés a cég jobb működéséért és akár eladhatóságáért.

Elsődleges szempontunk, alapelv, hogy mindegyik fél hosszú távon meg legyen elégedve.
Ügyfeleink azok, akik komolyan gondolják.

Rólunk további információk a Rólunk oldalon elérhetők.
.

Elsősorban eladó cégek, működő, vagyonnal rendelkező, termelő ipari cégek közvetítésével foglalkozunk. 1996-tól foglalkozunk ipari közvetítésekkel, fő honlapunk az IpariCégek.hu.
*Honlapunkon minden szöveges oldal saját készítésű.
Minden jog fenntartva! © Copyright Gál József, EladóCégek.hu.

.
MNB (Magyar Nemzeti Bank) ;
Bloomberg ;

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás