A cég eladása, cégeladás egyszerűen, 2., gondolatok, példák, 641

A cég eladása*, cégeladás egyszerűen oldal a kiegészítő gondolatokkal, példákkal már túl hosszúra sikerült, ezért külön oldalra került.

Gondolatok, példák:

– Már többször volt olyan és általában van olyan cég, amit egyből több szakmai érdeklődőnek, ki tudtunk volna ajánlani, de a cég várakozott, szórakozott a megbízásunkkal.
Miközben máshol úgy kezdtek foglalkozni a cégeladással, hogy elkértek 1 millió Ft-ot átvilágításra és 1.000 eurót/év, hogy ilyen-olyan nagy szakmai cégeladási adatbázisba beteszik a céget.

– Az egyik legrosszabb tulajdonos a bizonytalan tulajdonos, aki a cégének és saját magának is kárt okoz, aztán sokszor a hibáját nem látja be és az ilyen cégek egy része tönkremegy, mert a sok százmillió vagyont és árbevételt nem tudja tovább fejleszteni és elkezd hibázni, aztán folytatja a hibákat.

– Máshol sokan a tanácsadási díjra, az átvilágítás költségére hajtanak akár burkoltan vagy nyíltan. Ezzel sok cégvezető bemegy a zsákutcába és egy részük csak a pénzt szórja a megoldás nélküli helyzetbe.
Természetesen vannak olyan nagy tanácsadó cégek, akik nagyon jól dolgoznak, de nekik általában más az ügyfélkörük, mert az ügyfélkörük nagy része tőzsdeképes cég nagyságrendet képvisel az eladó cégeknél is.

– Most és általában is van olyan cég, ahol az eladási megbízásra több hónapja várunk. Általában az elmúló idővel az eladás és eladhatóság esélye is a legtöbb esetben csökken, mely cégek egy része tönkre is megy.

– Bármilyen jól működik a cég, azt egy-két rossz döntéssel akár el lehet bukni. Egy hibás árazás már elviheti akár az egész üzemi eredményt.

– Van néhány olyan cég is, amelyiket a pályázatok tartanak életben, mert pályáznak új gépre, azt a pályázati kötöttség lejárta után eladják és azzal a mérlegük pozitív tud lenni, miközben sok éve folyamatosan veszteséges az üzemi eredmény. De továbbra sem döntenek, hogy valamit VÁLTOZTATNI KELL, hanem csak csodálkoznak mások jó eredményein.

Elavult cégek nem eladhatók:

– Nagyon sokan voltak és vannak, akik elkéstek. Mert nem időben kezdtek az eladásba. Amikor már nincs termelés, elavult lett a cég működése, akkor már késő.

– Megváltozott a világ, már általában az elavult eszközöket, elavult ingatlanokat sem lehet a tulajdonos által megálmodott magas áron eladni.

– Sokan voltak és vannak, akik már nagyon sok éve árulják a cégmaradékukat és az egykori ipari ingatlanukat, ami már nem is alkalmas a korábbi célokra, mert megváltozott a piac, a gazdasági környezet és sok esetben már a szabályozások is.

Eladási folyamatok átláthatósága:

– Nálunk minden folyamat átlátható. Nincs és nem lehet kellemetlen kérdés.
– Nincs, nem is volt süppedő fotel, aminek az árát általában többszörösen megfizettetik a megbízóval.
– Nincs millió Ft-os átvilágítási díj. Nincs túlragozott kifogás, hogy ilyen-olyan megoldáshoz milyen költségek szükségesek még és még…,
Nálunk viszont van több mint 20 év gyakorlati tapasztalat és a több mint 20 év munkával kialakított meglevő szakmai érdeklődői ügyfélkör.

A példák sora szinte végtelen és mindegyik a gyakorlatban megtörtént helyzetről szól.

*Itt egyszerű, átlagos, működő, termelő cégekről beszélünk. Kb. 40 millió Ft-tól általában több száz millió Ft-ig, de max. 1-2 milliárd Ft-ig árbevétel nagyságrendben. Nem tőzsdeközeli nagyságrenden, tőzsdei elvárások szerint jól működő, nagy árbevétellel és nagyon jó mutatókkal rendelkező cégekről van szó.

Ennek az írásnak az első változata 2019.03. hónapban jelent meg az EladóCégek.hu oldalain.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás